2016. február 29., hétfő

46.fejezet Az új örző

Selly
Fémes ízt éreztem a torkomban, de még ez sem zavart, mert tudtam, hogy élek. A kezem valaki fogta és halk hangok beszéltek körülöttem. Lassan kinyitottam a szemem. A fény beleszúrt mire felmordultam. A szobában rögtön csend lett. Éreztem, hogy a kezemet fogó kéz megremeg, majd enyhe nyomást érzékeltem a bőrömön.
-Selly?-kérdezte bizonytalanul egy hang név szerint Alex.
Megint kinyitottam a szemem, de a fény most nem vágott bele annyira a szemembe. Enyhén homályosan láttam mindent először, de ahogy tisztult a kép rájöttem, hogy csak a szemem előtt köröző apró porszemeket látom olyan élesen. A látóterembe megjelent a fiú szőke feje.
-Hogy vagy Selly?-kérdezte aggódva.
-Úgy mint akinek hiányzik egy része a lelkéből-mondtam közömbösen.
Al aggódva nézett rám. Valahogy nem értettem, hogy voltam képes szeretni ezt a fiút. Kihúztam a kezem az övéből, majd felültem. A felismerés, hogy nem szeretem a fiút villámként csapott belém, de ekkor már tudtam, hogy jobb ha nem álltatom tovább szerencsétlent.
-Alex mondanom kell valamit-kezdtem mire rosszat sejtve megfeszült.
-Mi lenne az?
-Rájöttem, hogy mi nem illünk össze. Két külön világban élünk. Nekem szükségem van arra, hogy bolyonghassak és éljem az életem, de te meg folyton keresed a biztos helyet.
Csak nézett rám, majd elmosolyodott.
-Már vártam, hogy ezt kimond. Néha tényleg csodálkoztam azon, hogy miért vagy velem. A Lordban soha nem is szóltál hozzám.Én tényleg szeretlek, de elfogadom, hogy nem akarsz velem lenni.
Al megfogta a kezem, majd megszorította. utána rögtön el is engedte és hátra dőlt.
Körbenéztem, de nem láttam senkit se rajta kívül.
-Kivel beszéltél az előbb?-kérdeztem idegesen.
-Vele intett az ablak felé.
Egy apró kis farkas ült az ablakban. Azért nem láttam, mert a kék színe beleolvadt a háta mögött lévő égbe. Szeme boldogan csillogott, majd felém röppent.
-Jól vagy Selly?-kérdezte.
-Luka?
-Igen... A macska exedekkel ellentétben nekem tényleg kilenc éltem van... Kétszer már meghaltam mielőtt veled találkoztam volna. Ez volt a harmadik, de még mindig veled vagyok-mondta a kis farkas és felém repült.
-Hogy lehet ez?-kérdeztem.
-Titok. A lényeg, hogy a testemnek el kell porladnia, ahhoz, hogy a lelkem újra éledjen.
Ahogy hozzá értem a farkas fejéhez a tenyeremen egy apró szív jelent meg, pont úgy mint amikor először értem a kölyök Lukához.
-Nos úgy látom sikerült magadba szívnod az erőm-mondta Luka.
-Hogy érted ezt?-kérdezte Alex csendesen.
-Selly ugye alkalmazkodó. Mikor először találkoztunk akkor is éppen a vissza téréses periódusban voltam. Akkor haltam meg másodjára és amikor Selly hozzám ért a friss erőm elkezdett felé szállni, de csak most kaphatta meg a képességeimet, hogy másodjára is hozzám ért. Mától neked is kilenc életed van-mondta a legjobb barátom, majd az ölembe fészkelte magát.
Megkönnyebbülten simogattam kicsi fejét, Észre se vettem, hogy Al fel áll, majd ki megy. Néhány másodperc múlva Mavis és Makarov jött be. Az első mester láttán rögtön úgy éreztem, hogy kíséret kell neki. Már álltam volna fel, hogy mellé szegődjek, de ekkor leült az ágyamra.
-Nyugi most nem kell kíséret-mondta.
Vidáman dúdolt miközben Makarov csak állt az ágy mellett.
-Hogy vagy Selly?-kérdezte végül.
-Fáj mindenem, de jól vagyok-mondtam.
-Nem csodálom, hogy mindened fáj. Elég komoly átváltozáson metél keresztül. A Fairy Tail új őrzője vagy-mondta a mester.
-Őrző? Az mi?
-Olyan személy akit a céh maga választ ki. Feladata csak a céh védelme és a tagok vigyázása-mondta Mavis vidáman.
-Mint neked?-kérdeztem gyanakodva.
-Igen, csak neked örök időkre szól ez a feladat...
-Hogy érted?
-Nézted már a jelet a válladon?
Nem értettem a kérdést, de azért felhajtottam a felsőm ujját. Ott ahol egykoron a céh jele volt most nem vörös tetoválás volt látható, hanem egy komoly égési sérülés. Mintha a jel beleégett volna a bőrömbe. Mintha az energiám ott tört volna utat,a mikor elpattant bennem az a bizonyos húr.
-Mi történt Selly?-kérdezte a mester, mire rá néztem.
*********************************************************************************
Nem akartam elfogadni, hogy Luka meghalt. Könnyek marták a szemem, de le nem már nem folytak. Minden haragom tombolt bennem, majd váratlanul kitört. Elpattantak a bilincseim, majd alapzatában remegett meg az építmény.
A férfi meglepődött, hogy kiszabadultam. Percekig csak néztük egymást, majd megmozdultam. Mivel a bilincseim már nem tartottak meg, így csak előre buktam.
-Ismételd meg-mondtam szaggatott levegő vétellel.
A férfi idegesen hátrált, majd megnyomott valamit a hatalmas gépen. A háromfejű lény felemelte a fejét, majd rám nézett.
-A farkas meghalt-mondta.
Ekkor elszabadult a pokol. Magam sem értem igazán, hogy mi történt. A gépmonstrum rám vetette magát én meg minden mágiámat a mellkasába lőttem egy energia hullámot, mire széjjel hullt. Ezután a férfire összpontosítottam csak. Minden létező módon támadtam, kivéve a sárkány és a csillagmágus erőimmel. A vállam lángolt ahol a céh logója volt, de én nem törődtem vele. Túl nagy volt bennem a harag ahhoz, hogy lássam mit csinálok.
Az energia kitöréseim alapzatában remegtették meg az egész épületet, de nem érdekelt. Csak az számított, hogy megbosszuljam a barátom halálát. Nélküle senki voltam. Az épület teteje elkezdett befelé szakadni, de én egészen addig nem foglalkoztam vele, míg a férfi holtan nem rogyott össze. Akkor én is össze rogytam. Hajam előre hullott és én lihegve figyeltem, ahogy a rózsaszínből először világos szürkévé válik, majd fokozatosan besötétül végül fekete lesz. Túl sok energiát használtam fel rövid idő alatt. Torkomból feltört az a kiáltás, ami minden fájdalmam elmondta. Az épület ennek hatására omlott rám.
Nem tudom meddig voltam a romok alatt, amikor meghallottam a szárnyak suhogását és megéreztem apám jelenlétét. Maradék erőmmel kirobbantottam a romokat magam felől, majd megpróbáltam kimászni onnan. Még láttam, hogy a férfi hátából vas darab áll, ki, de arra már nem emlékeztem, hogy hogyan jutottam vissza a céhbe.


*********************************************************************************
-A sárkányok hoztak vissza téged-mondta a mester.
-Nem emlékszem rá-mondtam halkan.
-Nem is kell.  A lényeg, hogy itt vagy és, hogy Mavissel együtt most már te is a Fairy Tail őrzője vagy.
Felnéztem a mesterre, aki rám mosolygott.
-Köszöntünk itthon.
Vajon tényleg itthon voltam? Vagy a lelkem már rég nem tudta, hogy a helye?

2016. január 18., hétfő

45.fejezet A pokol előfutára

Selly
Sav marta a számat, és valami kifolyt belőle. Kellett egy kis idő, míg rá jöttem, hogy epe ízét érzem a számban, miközben vér folyik ki belőle. Lassan felemeltem a fejem. Előttem egy három fejű lény feküdt. Nem messze tőle egy férfi szerelt valamit. Oldalra fordítottam a fejem mire láncok zörögtek. Kellett egy kis idő míg rá jöttem, hogy kivagyok kötve. Láncok fogták a bokáimat és a karjaimat is, valamint a nyakam is ki volt pányvázva.
-Magadhoz tértél?-kérdezte a férfi bár nem nézett rám.-Már kezdtem azt hinni, hogy a kis lényem túl sok pecsétkőt juttatott a szervezetedbe.
A férfi végre felém fordult. Arcán sebhelyek sokasága futott végig. emlékeztetett valakire, de nem tudtam volna megmondani, hogy kire.
-Hogy vagy Dragneel? Igneel lánya?Mikor találkoztál utoljára az apáddal?-kérdezte gúnyosan, miközben egy hosszú fémrudat tartott a kezében.
-Mit akar tőlem?-kérdeztem száraz torokkal.
-Oh igazából,csak egy sikolyra van szükségem, hogy ide jöjjön egy igazi sárkány, vagy nekem az is jó, ha magad változol át. Te választasz-mondta a férfi.
Kicsit vártam, hogy közelebb jöjjön hozzám, majd leköptem elé. Egyikhez se fűlt a fogam. A férfi nevetett, majd meglendítette a botot, ami a bordáim közé csapódott. Össze szorítottam a számat, majd megfeszítettem a testem. A vér végig csorgott az államon, de nem sikítottam.
A bot nyomán a belsőm égni kezdett, de nem adhattam meg neki azt az örömöt, hogy megkapja amit akar.
A következő órákban több helyen is megütött a bottal. Mindig nagyobb és nagyobb fájdalmat okozott, de nem sikítottam. A végére olyan kimerült voltam, hogy a fejem alig bírtam felemelni.
-Hát így nem megyünk sokra...Oh amúgy elfelejtettem mondani... A farkasod az a Luke vagy kicsoda... Belehalt a sérüléseibe-mondta, mire felkaptam a fejem.
-Luka... halott?-kérdeztem.
-Igen miután megszereztünk téged, ő bele halt a sérüléseibe.
Nem akartam a fülemnek hinni. Luka volt a legjobb barátom, a testvérem és a mentorom. Ő tanított meg egyedül élni, miután apám olyan sokat volt távol tőlem. Ő volt az aki akkor is mellettem volt mikor a Phantom Lord olyasmire kényszerített amit utáltam. Ő neki köszönhettem, hogy rátaláltam a bátyámra és most hirtelen eltűnt? Nem akartam elhinni. Nem bírtam elfogadni.
-Látom nem hiszel nekem. Akkor nézd meg ezt-mondta a férfi, majd csettintett.
Hirtelen megint a céhben találtam magam. Igaz jómagam nem voltam ott, de tisztán láttam, hogy ki mit csinál. A hatalmas épület végén a pult mögött egy festmény volt kifüggesztve. Lukát és engem ábrázolta. A farkasom felől apró fekete szalagocska volt, míg felőlem semmi.
-Natsu nem érzékeled sehol se?-kérdezte Alex idegesen a pult másik oldaláról.
Bátyám fáradtan megrázta a fejét. Lucy a másik oldalán a karján pihentette a fejét, közben a kis lányukat tartotta a másik karjában.
-Ha megtudja, hogy meghalt Luka biztos össze fog törni-mondta All.
-Nem- súgtam rekedten.-Luka.

Makarov
Valami végig futott a hátamon. Hideg, rossz előjel nem tudom melyik a kettő közül. A szívem összeszorult és hirtelen félelem vett erőt rajtam. A kis Selly vette észre először, hogy valami nem stimmel velem.
-Nagyapó mi a baj?-kérdezte.
Natsu is felém fordult, majd óvatosan eltolta magától Lucyt és oda jött hozzám.
-Valami nagyon nagy baj készül-mondtam és felálltam a pultra.
Ahogy körbenéztem a céhem tagjain sorra vettem, hogy kivel lehet baj. Mindenki ott volt a céhben és éppen azon gondolkodtak hogyan keressük meg Sellyt. Ekkor tudatosult bennem, hogy Sellyvel történik valami.
-Selly-szaladt ki a számon.
Alex és Natsu rögtön megmerevedett. Percekig senki nem szólalt meg, majd olyasmi történt ami soha. A falon lévő céh logó és vele együtt a bőrünkön lévők mind felizzottak, majd az egész épület megremegett.
-Mi történik?-kérdezte Erza idegesen.
-Nagyon nagy baj... A céh szelleme érez valamit ami nagyon nem jó jel-mondtam.
Ekkor a kárpit kettéhasadt, majd hamuvá lett. Nyoma beleégett a mögötte lévõ falba. Döbbent csend fogadott mindenhonnan.
-Valaki a második őrzőnk lett-szólalt meg Mavisz.
Az elsõ most is a semmiből tűnt elő. Mindenki zavartan nézett rá, de õ csak össze tette a kezeit.
-Mutasd meg nekem mi történt!-kérlelt valakit.
Egy apró pillangó jelent meg a keze fölött, majd akkorára nõtt, hogy mint lássuk amit õ. A pillangó áttetsző zöldes szárnyain haloványan gomolyag volt látható. Kellett néhány másodperc míg rájöjjek, hogy az amit látok egy romos épület füstje. Feltámadhatott a szél, mer lassan tisztulni kezdett a kép. Romok hevertek minden felé. Itt ott gépalkatrészek hevertek a roncsok között. Egy gépsárkány feje ketté törve hevert a köveken. Kicsivel arrább egy férfi hevert holtan. Erre a hatalmas vértócsából következtettem, meg abból, hogy a hátából egy éles vas darab állt ki.
-Mi történt itt?-kérdezte Natsu, közben maga felé fordította a lányát.
-Nem tudom-mondta Mavisz.
A képen a füst hirtelen jobban elkezdett oszladozni, majd egy nemes sárkány jelent meg rajta.
-Grandil?-kérdezte Wendy.
-És Igneel-mondta Natsu ahogy egy másik sárkány is megjelent.
A két sárkány a romok fölött repült, de hirtelen a romok felrobbantak egy hangos üvöltés közepette, így kénytelenek voltak arrább repülni a törmelékek elől.
-Valaki van ott-mondta Lucy feleslegesen.
A romok közül egy erölködõ alak mászott ki. Karján vérfutott végig, haja feketén omlott alá. Több sebbõl vérzett, de a legcsúnyább az volt, hogy a bal vállán a ruha ráégett a bõrére. Küszködve tépte le magáról, a ruhát. A sebe felszakadt, de még a homályos kép ellenére is ki lehetett venni, az égisi sérülés nyomát.
-Az a céh logoja?-kérdezte Erza döbbenten.
-Igen...
Az alak felemelte a fejét és fájdalmasan felnézett a sárkányokra. Szürke szeme a szemünk előtt változott világoskékre. Töménytelen fájdalom és kétségbeesés volt benne, majd össze roskadt. Igneel óvatosan szált le mellé, majd kiszabadította a lány testének többi részét is.
Óvatosan a karmai közé emelte, majd gyengéden megérintette az orrával.
-Ennyi elég lesz-mondta Mavisz.
A kép eltűnt, de mindenki döbbenten nézte a helyét.
-Az ott...
-Selly volt?-kérdezte Natsu és Lucy döbbenten.
-Igen.
-Mitől lett fekete a haj?-kérdezte Levy halkan.
-Elhasználta minden erejét. Láttátok a kezein a nyakán és a lábain a hegeket? Pecsétkövet tehetett rá az a férfi. Ne kérdezzétek hogyan valószínűleg az alkalmazkodó mágiájának köszönhetően  de eltörte a bilincseit. Ehez azonban minden erejét felhasználta-válaszolta Mavisz.
Percek teltek el, de senki nem szólalt meg. Végül én tettem fel a kérdést.
-Most mi lesz vele?
-Minden azon múlik, hogy Igneelék mit tesznek vele-jött a tömör válasz.
Senki nem tudott megszólalni. A hallgatásunk egyre hosszabb lett.
-Nee-chan életben van még-szólalt meg a legkisebb Dragneel.
Szürke szemei ködösek voltak és úgy tűnt nincs teljesen velünk gondolatban.
-Honnan tudod kicsikém?-kérdezte Natsu halkan.
-Nagyapa ide hozza-mondta, majd megrázta a fejét.
Szeme kitisztult, majd az ajtó felé fordult.
-Itt vannak-mondta.
A következő pillanatban kitépte magát az apja karjaiból, majd kirohant. Hatalmas szél támadt odakint, majd hangos puffanások hallatszottak kintről. Mindenki megfagyott, de utána Natsuék is kirohantak ahogy mindenki más is.
A hatalmas vörös sárkány akkor tette le Selly elé a nagynénjét. A kislány rögtön a lány mellkasára borult és szólítgatni kezdte. Így jobban megnézve, Selly rosszabb állapotban volt mint láttuk, de lélegzett. Mellkasa egyenletlenül emelkedett és süllyedt, de élt.
-A poklot járta meg-súgta All, majd óvatosan a lányhoz ment és felemelte a földről.

2015. augusztus 12., szerda

44.fejezet Vér a céhben

Narrátor
Selly óvatosan ment le az emeletről ahol aludt. A dörömbölés egyre erősebb lett mire a lány kezdett rá jönni, hogy nem barátságos szándékú emberek jöttek. Mielőtt elérhette volna az ajtót megidézte a Phantomot, hogy egy egyszerű álcával elrejtse magát és Lukát. Túl sokan ismerték igazi alakját.
-Nyitom már-mondta, majd a cicának álcázott farkassal ajtót nyitott.
Hatalmas három fejű sárkány állt az ajtóban. Első ránézésre tökéletes mása volt egy élő sárkánynak, annyi különbség azért adódott, hogy fémfelületű pikkelyei vissza tükrözték a lány tükörképét. A lány tudta, hogy a vas sárkányoknak még az újszülötteknek sem ilyen fényes a pikkelye.
Mielőtt bármit tehetett volna a fémszörnyeteg egyik feje felé lendült és állkapcsaiba zárta a lányt. Luka felé vetült, de álcázott formájában tehetetlen volt. A szörnyetek felé kapott, majd őt is a szájába zárta.
-Ne!-sikította Selly, de már késő volt.
Luka csontjai hangosan ropogtak, miközben a farkas felkiáltott fájdalmában. Vér fröccsent a hatalmas fa léces padlóra, majd a lény kitárta a száját. A farkas vissza változott. Szárnyai össze törve terültek el a háta mögött. A fehér tollak vörösek voltak. Testén mély sebekből folyt a vér ami alatta gyűlt össze. Selly hallotta, hogy alig kap levegőt, és hogy a szíve küszködve ver még
Legjobb barátja látványa arra ösztönözte, hogy izegni kezdjen, a fém kolosszus nem engedte.
A felismerés, hogy a lény fogait finomra őrölt pecsétkővel borították fájdalmasan érintette. Nem tudta elérni a mágiáját. Luka fájdalmasan rá nézett. Könnyek gyűltek a lány tekintetében, ahogy a farkas fájdalmasan megpróbált fel állni, hogy segítsen neki. A lény elindult elfelé a céhtől, mire az állat vissza hullott a saját vérébe.
-Ne Luka!!!!!!-sikította Selly ahogy a lény felemelkedett a magasba.
Natsu
Az éjszaka kellős közepén hangos sikításra ébredtem. Riadtan pattantam fel, majd rohantam a kislányomhoz. Sellyke nyugtalanul ült az ágyban, miközben kifelé nézett az ablakon.
-Apu te is hallottad?-kérdezte riadtan.
-Igen... Azt hittem te voltál az kicsim-mondtam, és mellé ültem.
-Nem én voltam.
Hozzám bújt, majd az ölembe fészkelte magát. Szinte éreztem ahogy remeg.
-Natsu ,Selly mi a baj?-jelent meg Lucy az ajtóban.
Egy egyszerű hálóingbe volt ami kiemelte pocakja enyhe domborulatát. Futó mosoly szaladt át az arcomon.
-Nem tudjuk sikítást . Azt hittem Selly az, de ő is felriadt rá. Minden rendben-mondtam.-Nyugodtan feküdj vissza...
-Aludhatok veletek?-kérdezte a lányom közbe vágva.
Lucyre néztem aki csak bólintott. Selly közénk feküdt az ágyba. Szorosan oda bújt Lucyhez, aki az egy karját új tartotta, hogy a saját feje mellett, én is rá tudjak feküdni. Össze kulcsoltuk az ujjainkat Selly fölött. Szerelmem hamar elaludt, ahogy a kicsi is, de engem valami idegesség nem hagyott aludni.
Reggel fáradtan és karikás szemmel keltem ki az ágyból. Az se segített sokat, hogy míg a céhbe tartottunk Selly folyton a nyakamban ugrált.
Már láttam a céh tetőszerkezetét, mikor megéreztem a vér fémes szagát. Megtorpantam, és bele szagoltam a levegőbe. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy rá jöttem, hogy a vér szaga a céhből jön.
-Mi ez a szag?-kérdezte Selly.
-Vér-mondtam idegesen.-Valami történt a céhben-mondta.
Ahogy elég közel értünk már láttam barátainkat, ahogy közvetlenül a bejárat előtt össze tódulnak. Levettem Sellyt a nyakamból.
-Maradjatok itt-mondtam
-Mi történt itt?-kérdeztem Gajeeltől aki nem messze az ajtónál állt.
-Nem tudom, te is hallottad este a sikolyt?.. Wendy is hallotta-mondta mikor bólintottam.
-Mi köze ennek a vér szagához?-kérdezte a nyakam nyújtogatva.
Gajell nem válaszolt, csak a többiek felé nézett. Alig láttam el a többiek lába között, de azt ki tudtam venni, hogy Wendy a földön térdel közvetlenül Alex mellett. A kislányból áradt a gyógyítás képessége. Valami nagy hevert előttük, de nem láttam, hogy mi az. Ahogy közelebb mentem, a többiek rám néztek, majd sajnálkozva elfordultak.
-Natsu-sama-mondta Juvia, ahogy melléjük értem.
Megfogta a karom, de már mindegy volt. Alex ölében Luka feje feküdt. A farkas mancsánál Lilly kuporgott. Happyék kicsit odébb sírdogáltak. Luka alatt hatalmas tócsában vér volt. Szeme meg meg rebbent, de már alig volt benne élte. A sógorom felnézett rám. Szeme könnyes volt keze remegett. Ajkai cserepesre száradtak az idegességtől.
-Sellyt...Elvitték-mondta keserűen.
-Nem-mondtam halkan.
Alig kaptam vissza a húgom megint elveszítettem. Ami jobban  felzaklatott,az az volt, hogy bár Wendy mindent megtett, Luka szívverése egyre halkabb lett. Letérdeltem mellé.
-Keressétek... meg-könyörögte, majd lehunyta a szemét, és többé nem mozdult.
-Ne! Luka-sama nem halhatsz meg-súgta Wendy.
Rá tettem a kezem a kezére, majd a szemébe néztem. Ugyan azt láttam amit a sajátomban is éreztem. Könnyeket.

2015. április 29., szerda

43.fejezet Reménnyel teli jövő

Selly
-Ne mocorogj már annyit te lány!-csattant fel Erza mikor vagy ötödjére kötötte félre a ruhám szalagját. Nem bírtam nyugton maradni.
Senki nem kövezhetett meg miatta. Melyik menyasszony nem mocorogna ha tudja, hogy néhány perc múlva végre össze köti az életét álmai férfiával? Alig bírtam már magammal. Juvia türelmesen várt, hogy megcsinálhassa a hajam, Wendy meg a koszorúmmal várt.
-Natsuék?-kérdeztem figyelem elterelés céljából.
-Még a kicsiket kell bajlódniuk. Lehet, csak a lagzira érnek ide, de sietnek. Legalább is Happy szerint.
-Még, jó, hogy Gray Alex tanúja, te meg az enyém-mondtam Erzának.
-Csak előre látó voltál. Azért a bátyád vezet még az oltárhoz-szólalt meg az ajtóban Natsu.
-Hát ide értetek?-kérdeztem nevetve.
-Naná!-paskolta meg a fejem, mire Juvia a kezére csapott.
-Még szerencséd, hogy nem csináltam meg a haját. Na még egy kicsit kifelé Natsu-sama-mondta Juvia, majd neki állt a hajam készítésének.
Nagy nehezen kifésülte kócos tincseim, majd oldalt hátra fésülte őket. Wendy a kezembe nyomta a liliom koszorúm, majd mind a hárman kimentek.
-Kérsz vagy húgi?-lépett mellém Natsu.
Bólintottam, majd bele karoltam. Nem volt már hangom. Izgalmam átment görcsös idegbe, ahogy felhangzott a nász induló. Bátyám stabilan vezetett, miközben én remegtem egész testemben. Nem mertem felnézni, hogy hányan jöttek el. Sárkány hallásommal Alex szívverését kerestem. Nem volt nehéz megtalálnom, mivel csak az övé vert még olyan hangosan mint az enyém.
Lassan emeltem fel a fejem. Tekintetem találkozott az övével. Barna pillantása melegséggel öntött el. Pír futott végig az arcán, mire én csak halkan felkuncogtam. Natsu megcsipkedte a karom, de már az se érdekelt.
Alex felém nyújtotta a kezét, a bátyám meg átadta neki. Ott álltunk a ceremónia végéig, de mintha semmi nem történt volna. Az idő és tér megfagyott számomra, és majdnem nem mondtam ki az igent.
Alex a karjaiba kapott amint a pap azt mondta, hogy férj és feleség vagyunk. Mindenki tapsol, de én csak a férjemre tudtam figyelni. Hallottam ahogy a zakója alatt megcsendülnek a kulcsai, és ez kuncogásra kényszerített, miközben ő lelkesen csókolt. Éreztem, hogy nehezen tesz le a földre, majd indul el velem a kis kápolnán kívülre.
Oho nagyon is leakarta már tudni az esküvői ceremóniát. Nem is csodálom. Eddig tabu voltam neki bizonyos tereken. A vendégek mind a kápolna előtt vártak ránk mire mi kiértünk.
-Kész vagytok lányok?-kérdeztem azoktól akik még nem voltak házasok.
Kacsintottam, majd hátrafordultam, hogy eldobjam a csokrom.
Kisebb dulakodás alakult ki, majd a csokor a kis Wendy kezében landolt. A kislány meglepetten nézett körbe, mert ő pont nem akarta elkapni a csokrot. Mellette Rómeo fülig vörösödött. Nem kellett gondolat olvasónak lennem, hogy tudjam mire gondolhat  a kisfiú.
Alex átfogta a derekam, majd halántékon csókolt. Megfordultam ölelésében, és vigyázva a ruhám abroncsára felnyújtóztam, és a nyaka köré fontam a karjaimat.
-Nagyon szeretlek-mondtam.
-Mindig is tudtam.
Néhány órával később, szinte be estünk a kis házunkba. A ruháink feleslegessé váltak, de már az se zavart, hogyha megszakad a ruhám. Alex csókjaiban elveszni, és az ölelését élvezni mindennél jobban boldoggá tett. Együtt zuhantunk az ágyba, ami most hirtelen túl kicsinek tűnt.
-Nem kellenek ezek a csatok-mondta, és finoman kihúzta hajam a frizurámból.
Tincseim a párnámra omlottak. Alex a nyakamba fúrta a fejét, miközben a keze önálló életet élt, ahogy az ajka is. Felnyögtem ahogy végig nyalta a nyakam, majd a melleim közé hajtotta a fejét. Megmarkoltam a hátát, majd közelebb húztam magamhoz. Hangos döngetés rázta meg a házat mire ijedten össze rezzentem.
Megint döngettek a kapun, mire felpattantak a szemeim. Az egész csak álom volt. Azonban valami átvette a helyét. Ki döngeti a Fairy Tail kapuit éjfélkor?

2015. április 7., kedd

42.fejezet Újabb esély

Narrátor
Hatalmas aranyfény töltötte be a környéket. A fény nyomán néhány alak maradt akik sietve haladtak a hatalmas céh épülete felé. Mielőtt be mentek volna még körbe néztek.
Erza
A város népe mind idegesen kopogott a szobám ajtajában. Mind arról beszéltek, hogy a céh körül valami történt tegnap este.
-Nyugodjanak meg! Megyek és megnézem mi történt ott-mondtam.
Az emberek utat engedtek nekem, de nem is vártam mást. Az utcán valaki a nevem kiáltotta. Mikor megfordultam Natsuékat láttam közeledni. Bevártam őket, majd megkérdeztem, hogy tudnak e valamit az esetről. Persze ők mással voltak elfoglalva az elmúlt esete. Mint kiderült az előző napi vásárlásunk után Lucy otthon rosszul lett. Miután Wendy megvizsgálta, kiderült, hogy megint terhes.
-Na gratulálok-mondtam mosolyogva.
-Erza nee lesz kis tesóm!-lelkendezett a kicsi Selly.
Natsu nem szólt semmit, csak mosolygott. A céhben szinte senkit nem láttunk még, de éreztem, hogy mesteren kívül még más is van az épületben.
-Mester. Az emberek idegesek valami nagy fény miatt nem tudod, hogy mi történt?-kérdeztem.
-De igen. Selly és Mavis vissza tért. Jut eszembe. Felmennél az emeletre?
Kérdőn néztem rá, de ő nem mondott semmi többet. Ahogy elindultam felfelé találkoztam a lefelé haladó Sellyvel és Mavissel. A lány kacsintott, majd ment tovább. Fent még mindig éreztem, hogy valaki van fenn, de nem láttam semmit.
Váratlanul valaki megfogta a kezem, és a mellkasához húzott.
-Szép vagy mind mindig Erza-súgta a fülembe... Jelard.
-Te hogy kerülsz ide?-kérdeztem halkan.
-Mikor feltüntetek Edoban rá jöttem, hogy mint az itteni énem én is szeretlek. Most mondhatnád, hogy ott is van egy Erza, de az nem te vagy-súgta, mire elpirultam.-Szerinted nekünk lehet esélyünk így, hogy két világban élünk?-kérdezte.
Megfordultam a karjaiban, majd átkaroltam a nyakát. Persze, hogy volt esélyünk.

2015. március 23., hétfő

41.fejezet Egy csajos nap

Selly
Alig értünk haza Edoból már is minden vissza állt a régi kerékvágásba. A bátyám újra a régi nevetős férfivé vált, és néha igen kellemetlen pillanatokat tudott okozni.
Ami azonban a legszembetűnőbb volt, hogy senki nem emlegette a múltat.
-Selly!
A hang felé fordultam, majd meghajoltam Mavis előtt.
-Miben lehetek a szolgálatodra mester?-kérdeztem alázatosan.
-A segítségedre lenne szükségem. Gyere...
Erza
Szerintem csak nekem tűnt fel, hogy Selly,Mavis és Luka társaságában távozik. Igaz Al is felkapta a fejét, de sejtette, hogy az első mester nem véletlenül csak a lánynak szolt. Kíváncsi voltam, hogyan ismerkedtek össze, de végül rá jöttem, hogy Selly annyira ki ismerhetetlen, hogy nem is érdemes őt nyomon követni.
-Erza-szólt valaki a hátam mögül.
-Oh szia Lu-mondtam, mikor hátra fordultam.
Még mindig nehéz volt elhinni, hogy életben maradt. Annyira elszoktam már a hangjától, hogy ha hozzám szólt nem ismertem fel elsőre.
-Mond.
-Nincs kedved eljönni velünk vásárolni?-kérdezte.
Csak ekkor tűnt fel, hogy Wendy is ott van vele. A kislány mellett Rómeo ácsorgott unott arccal, de láttam rajta, hogy nem szívesen maradna itthon.
Bólintottam, majd hagytam, hogy Lucy belém karoljon. Akárhogy is Selly és Juvia után ő volt a legjobb barátom. Nehezen akartam beismerni, de néha még a kék hajú lány elé is tudtam helyezni. Igazából mindháromnak sokat köszönhettem már. Juvia és Selly is többször kockáztatták az életüket értem, Lucy meg a maga szeleburdiságával, mindig felvidított. Igazából a céhben mindenkinek meg volt a maga hibája, és jó tulajdonsága ami miatt szerettem itt dolgozni.
A városban sokan Lucy után fordultak még mindig. Eleinte zavart, de ahogy a lány nevetését láttam már nem érdekelt. A boltban rögtön a butikok felé mentünk. Míg mi próbáltunk Rómeo unottan ült az egyik zsámolyon, de azért a szemét le nem vette volna Wendyről.
Öszintén nagyon jól éreztem magam. Sikerült vennem egy új páncélzatot-nem nevetni macska ruha-, és utána még egy cukrászdába is bementünk.
A délután nagy részét a szabadban töltöttük. Lucy folyton siránkozott pedig semmi értelme nem volt
-Szerintem akkor is aranyos vagy ebben a ruhában-mondtam.
-Igazán vissza adhatnád a ruháimat-mondta.
Nevettem, de nem varázsoltam elő a ruháit. Kíváncsi voltam Natsu reagálására, mikor meglátja a feleségét ebben a ruhában.
-Gonosz vagy-mondta duzzogva.
-Ha gondolod, én is felveszem az új macska ruhámat-mondtam.
-Egyet értek!-kapott az alkalmon.
Varázslattal átcseréltem a ruhámat, majd vidáman sétáltam mellette.  Wendyéket már korábban elhagytuk valamerre. Betértünk egy könyvtárba-persze az én akaratom miatt-, majd megragadtam egy könyvet és úgy ahogy voltam elkezdtem olvasni.
-Néha komolyan azon gondolkodom, hogy épelméjű vagy e-mondta Lucy órákkal később, mikor ki tudott rángatni az épületből.
Ezen elgondolkodtam egy pillanatra, majd megvontam a vállam. A nap végére felhagytam, hogy a céhig a macska ruhájában legyen, így a lépcsőjén vártam meg, hogy átöltözzön.
-Köszi a mai napot-mondtam, majd olyat csináltam amit szerintem nem sokszor. 
Megöleltem.
(Bocsi a késésért, de itt a kövi rész. Folytassam)

2015. február 21., szombat

40.fejezet A csapat újra együtt

Gray
Meglepődve, de annál nagyobb örömmel tapasztaltam, hogy a negyedik burokban a mi Lucynk volt. Natsu szorosan magához húzta, és nem akarta elengedni, de ezt meg is értettem. Ha Juvia tért volna vissza a halálból én is így reagáltam volna.
Natsu végig a karjában vitte a pátját, míg leértünk a hegyről. A szekér jócskán megtelt, amit a mi Kannánk meg is szólt, de mindenki csak nevetett.
-Már azt hittem nem értek ide-fogadott minket a mester.-Mi történt?-kérdezte.
-Csak jó-biccentettem Natsu felé.
-Lucy?-kérdezte az öreg ámulva.
Szöszi hozzásimult Natsu karjához és csak mosolygott. Mondtam volna többet is, de ekkor kicsapódott az épület ajtaja, és az én drága feleségem ugrott a nyakamba.
-Gray!-kiáltotta.
Még fel se fogtam, hogy ott van már csókolt is, közben a lábát felhúzta, hogy még közelebb legyen hozzám.
-Imádom mikor ilyen tüzes valaki-nevettem.-Nézd kit hoztunk!
-Lucy-chan-sikította, majd a lány nyakába ugrott.
A két lány össze ölelkezett. Natsu mellém lépett. Arca ragyogott, és láttam rajta, hogy hosszú idő óta először igazán boldog.
-Papa!
-Apu!
Mindketten megfordultunk, majd egyszerre kaptuk fel a felénk rohanó lányainkat.
Gou a nyakamba temette kicsiny fejét, én meg kacagtam. Natsu feldobta a kicsi lányát, majd Lucyhez ment, aki megilletődve nézte a zavarban lévő kislányt.
A céh tagjainak kellett egy kis idő, hogy kijöjjenek, és mikor megláttak az elveszettnek hitt társunk boldogan körbe állták.
Jó sok idő eltelt, mire mindannyian lehiggadtunk. Mind kíváncsiak lettünk volna, hogyan élhette túl az átkot, de ő maga se tudta megmondani.
Az este folyamán olyasmi történt ami már régen nem volt. A földi Fairy Tail hangosan ünnepelt.
(Bocsi ez most rövid, de kárpótlásul egy jó kis FT amvvel szolgálhatok. Nem saját, sajnos)